A színvonalas nyomdai anyagok minden vállalkozás számára létfontosságúak. Hozzájárulnak ahhoz, hogy a fogyasztók, üzleti partnerek kedvező képet kapjanak cégükről. Ebben tud Önnek segíteni egy professzionális csapat, korszerű technológiával.
A Santos Könyvkiadó és Nyomdaipari Kft 1998 januárjában alakult családi vállalkozás. Két fő tevékenységünk a nyomdai szolgáltatás és a gyermekkönyv kiadás. 15 éven át nyomdai ügyintézéssel foglalkoztunk, vagyis felkutattuk a legjobb nyomdai árat és partnereink számára kinyomtatva leszállítottuk a kész termékeket. 2013-ban azonban a piaci igényeket felmérve új, digitális nyomdagépeket vásárolva immár közvetlenül tudtuk kiszolgálni megrendelőinket.
Természetesen a korábbi nyomdai kapcsolataink is megmaradtak, így széleskörű szolgáltatást tudunk kínálni.
Jómagam 1994 óta foglalkozom nyomdával és büszke vagyok arra, hogy van olyan partnerünk, akit azóta szolgálunk.
Megrendelőink általában multinacionális nagyvállalatok. Büszkék vagyunk arra, hogy olyan cégeknek dolgozhatunk, mint a Reckitt Benckiser, Nestlé, Bunge, Ferrero, COTY, Converse, Carlsberg.
Cégünk a jogelőddel együtt 30 éve van jelen a magyar piacon és ebből 8 éve önálló nyomdaként működünk. Büszkék vagyunk arra, hogy van olyan partnerünk akinek 27 éve segítünk a nyomdai kivitelezésben.
Igen, segítünk, mert nekünk nem ügyfeleink vannak, hanem partnereink, akik reális áron, jó minőségű nyomdai anyagokat szeretnének a lehető legrövidebb időn belül megkapni.
Mi akkor vagyunk sikeresek, ha ők is azok, hiszen akkor valószínűleg legközelebb is számítanak ránk. Mindig hosszútávú együttműködésre törekszünk. Hiszünk a szoros együttműködésben, az együtt gondolkodásban. Ha valamit olcsóbban meg lehet oldani, azt azonnal jelezzük.
Csakis így tudunk ilyen régóta eredményesen működni.
3 korszerű nyomdagépünk bővített SR/A3 formátumban ( 320 x 450 mm) képes nyomtatni. A Xerox gépünk alkalmas vinyl matrica ill, boríték nyomtatására is. Canon Image Press gépünk tud tűzni és füzet készítő funkcióval is rendelkezik.
A nagysebességű Varioprint fekete-fehér gépünket sokszor használjuk tűzött ill, perszonalizált anyagok készítésére.
Mindezek mellett rendelkezünk két Plotter kivágóval, melyek A/3-as méretben tudnak formariccelt, stancolt anyagokat vágni, így megspórolható a stancszerszám-költség. Kötészetünk rendelkezik 3 riccelőgéppel, két fóliázó géppel és egy-egy bígelő-, fúró-, lamináló-, hajtogató-, ill. spirálozógéppel.
A környezetvédelem számunkra kiemelten fontos. Csak és kizárólag FSC vagy recycled papírokkal dolgozunk. A keletkezett papír és nylon hulladékot újrahasznosításra elszállíttatjuk. Mivel tonerekkel nyomtatunk, az üres kazettákat a beszállítóink újratöltésre elszállítják, így cégünk károsanyag kibocsátása nagyon alacsony.
Sikerünk titka abban rejlik, hogy a megrendeléseket mindig az ügyfél szemszögéből szemléljük, ezért fontos a gyors, precíz munkavégzés nálunk.
Igyekszünk a legképtelenebb határidőket is betartani, ha megoldható. A munkák többsége 48 órán belül elkészül.
A megrendelőinkre partnerként tekintünk, vagyis, ha van olyan olcsóbb megoldás, amivel időt, költséget tudunk nekik megtakarítani, azonnal jelezzük feléjük.
Megrendelőink általában multinacionális nagyvállalatok. Büszkék vagyunk arra, hogy olyan cégeknek dolgozhatunk, mint a Reckitt Benckiser, Nestlé, Bunge, Ferrero, COTY, Converse vagy a Carlsberg.
Copyright © 2021 Santos Könyvkiadó és Nyomdaipari Kft. - Minden jog fenntartva!
Készítette: Ideastyle